Március 11-én Kolozsváron, a Városi Kultúrházban az eszperantó nyelvről hallhattak előadásokat az érdeklődők. A szervezők dr. Lazaro Ludovico Zamenhofra, az eszperantó nyelv megalapítójára kívántak emlékezni, születésének 150. évfordulóján. Bardi Liviu, az eszperantó nyelv egyik kolozsvári ismerője beszélt a nemzetközi nyelvről. Az előadás románul hangzott el. A másik meghívott Asztalos Lajos volt, akit arra kértek fel a szervezők, hogy magyarul is beszéljen az eszperantó nyelv jelentőségéről. Az ismert helytörténész előadása kezdetén elkezdődött a susmogás a hátsó sorban, majd hangosan is szóvá tették néhányan: miért kell magyarul is elmondani azt, ami románul már egyszer elhangzott? Az csak puszta időrablás! – hangzott el néhány felháborodott résztvevő szájából. Hiába igyekezett nyugtatni a kedélyeket az esemény egyik szervezője, Sigmond Júlia azzal, hogy az eszperantó a barátság és a béke nyelve, s hogy most erről van szó, a háborgó hölgyeket ez kevésbé érdekelte. Romániában a többségi nemzet tagjait még mindig idegesíti, ha magyar beszédet hallanak. Többeket továbbra is összevernek emiatt, például tavaly, március 15-én, a rendőrség szomszédságában. /Ferencz Zsolt: Romániában holt nyelv a béke nyelve? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ A botrányos esetről Sigmond Júlia, az esemény egyik szervezője tájékoztatta a lapot, megrázó hangvételű levélben. Megírta, hogy próbálták megnyugtatni a kiabáló nőt. Nem lehetett. A vak gyűlölet beszélt belőle: „Romániában élünk. Tanuljon meg mindenki románul!” Sigmond Júlia megkérdezte tőle: „Ha angolul beszéltünk volna, az nem zavarná?” „Az más!” – mondta. Bardi Liviu is próbálta megnyugtatni, erre a nő fenyegetni kezdte, hogy vigyázzon magára, mert megjárhatja! Paskucz Viola lefényképezte a kiabáló nőt, az meg dühében felkapta az előtte lévő székről a rózsacsokrot, és Paskucz Viola arcába csapta. Ilyen gyűlöletet kellett megtapasztalnom egy román részéről, csak azért, mert magyar vagyok, írta Sigmond Júlia. /Vak gyűlölet. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
